Vidám történet – amikor a madárfotózásból tengeri kaland lett
Elindult a Te is lehetsz fotós! Fotózzunk együtt! facebook csoport, amihez néhány nap alatt száznál is többen csatlakoztatok. A bemutatkozások után az első, „bemelegítő” feladat az volt, hogy mutassunk meg egy természetben készült fotót, és írjuk le a történetét.
Erről szól a cikk:
- Milyen érzés egy apró hajóból megközelíteni Runde hatalmas madárszikláit.
- Mi történik, amikor a tervezett madárfotózásból hirtelen tengeri kaland lesz.
- Miért egészen más élmény néhány méterről látni egy sziklafalon fészkelő madártömeget, mint filmen.
- Hogyan lesz egy félelmetes fotós helyzetből évekkel később vidám történet.
- Miért nem csak az elkészült kép, hanem a hozzá vezető történet is része lehet a fotózás élményének.
A lent látható, hatalmas szikláról készült képet osztottam meg, ez pedig az én történetem:
Sok éve fotós barátaimmal Norvégiában töltöttünk két hetet. Csak fotózás, semmi más 
Néhány napot Runde szigetén mászkáltunk. A szigetről azt kell tudni, hogy milliónyi madár fészkel itt (na jó hivatalosan 100-150e). Egyik nap felbéreltünk egy halászt, hogy ugyan vigyen már ki bennünket a tengerre, hogy a sziklákon fészkelő madarakat is le tudjuk fotózni.
Egymás tenyerébe csaptunk, és már a pici hajóján szorongtunk öten. Csakhogy amikor a kikötőből kifutottunk, és az első hullámba belefutottunk, hááááát… Életem legfélelmetesebb óráit töltöttem ebben a lélekvesztőben.
Egyik pillanatban még láttunk a falu házait, aztán nem. Aztán megint láttuk, aztán megint nem. Én meg csak kapaszkodtam, és imákat mormoltam mindenféle istenekhez.
Kb. akkorának éreztem a hullámokat, mint amikor piros riasztást adnak ki, és kiparancsolják a Balcsiból még a hajókat is.Én pedig ott, abban a pillanatban teljesen biztos voltam benne, hogy ez a szerencsétlen a pénzünktől megrészegedve az életét és a miénket kockáztatja, csak hogy betartsa a szavát!!!!
Odanavigált egy szikla elé, és kb 2 méterre tőle, a motorral játszadozva, ebben az ítéletidőben egy helyben tudta tartani a lélekvesztőt. Annyira, hogy még fotózni is tudtunk.
Kb. 2 órát töltöttem halálfélelemben, amikor is azt mondta halász barátunk: ne haragudjunk, de az óceán felőli oldalra nem tud most kivinni, mert ott kicsit hullámzik a víz, és nem tudna ilyen közel menni a sziklához.
OTT KICSIT HULLÁMZIK A VÍZ!?!?
Mit mondjak… Megértően bólogattam. Nem baj, menjünk csak vissza a kikötőbe
Ha még nem vagy tagja az ingyenes Fotózzunk együtt csoportnak, csatlakozz mihamarabb, hogy ne maradj egyetlen feladatról sem!
Hogy mi történik ebben a csoportban? Itt olvashatsz róla.
Hááát eddig a történet. És ahogy sejtheted élve megúsztam ezt a kis kalandot. Egyébként óriási élmény volt. Filmekben láttam addig csak olyat, hogy egy sziklafalon egymás hegyén-hátán madarak. A hajósunk jóvoltából itt ez néhány méternyire történt tőlem.
És talán ezért maradt meg bennem ennyire ez a fotózás. A képeket ma is meg lehet nézni, de amikor rájuk nézek, nemcsak a madarakat és a sziklákat látom. Rögtön eszembe jut az a pici hajó, a hullámok között eltűnő falu, a kapaszkodás – és persze az a mondat, hogy az óceán felőli oldalon „kicsit hullámzik a víz”. Egy fotó történetéhez néha az is hozzátartozik, ami a kép szélén kívül történt.
Szerző
Lipcsei Lajos
A Te is lehetsz fotós! Online Fotós Közösség és Klub vezetője vagyok.
Hiszek abban, hogy tanulni jó, és hiszek abban, hogy a magolás helyett vannak sokkal célravezetőbb módszerek. Küldetésemnek tekintem, hogy azt a felbecsülhetetlen értékű tudást, amit a mestereimtől kaptam úgy adjam át, hogy ne csak a fotózás, a tanulás is élmény legyen.