Méhsejtrács házilag

Ilyenkor jön jól a méhsejtrács. És ha éppen nincs kéznél gyári változat, egy egyszerű barkácsmegoldással néhány szívószálból házilag is meglepően jól helyettesíthetjük így nem csak a vakunkkal, hanem bármilyen zseblámpával is használhatjuk majd.

Mit csinál a méhsejtrács?

A méhsejtrács – angolul gyakran grid vagy honeycomb grid – sok egymás mellé helyezett apró csatornából áll. Nevét onnan kapta, hogy a gyári változatok szerkezete gyakran valóban egy méhsejtre emlékeztet. Egy fényformáló eszköz, amit a vakunk elé téve arra használunk, hogy az össze-vissza szóródó fényt egy helyre koncentráljuk.

A működését úgy a legegyszerűbb elképzelni, mintha rengeteg kis csövet tennénk a fényforrás elé. Azok a fénysugarak, amelyek nagy szögben oldalra indulnának, beleütköznek a csövek falába. Amelyek viszont nagyjából előrefelé haladnak, átjutnak rajtuk. Vagyis a méhsejtrács nem fókuszálja a fényt úgy, ahogy egy optikai lencse tenné. A fény terjedési szögét korlátozza.

Ennek tárgyfotózásnál nagy hasznát vehetjük. Ha például egy üveg oldalán szeretnénk keskeny fénycsíkot létrehozni, vagy a háttérnek csak egy részét szeretnénk világosabbá tenni, sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha a fény nem szóródik szét az egész jelenetben.

Miért nem elég önmagában a rendszervaku?

Egy rendszervaku alapvetően arra készül, hogy viszonylag nagy területet legyen képes megvilágítani. Ez teljesen logikus: amikor egy szobában embereket fényképezünk, általában nem azt szeretnénk, hogy csak valakinek a bal füle kapjon fényt.

Tárgyfotózásnál viszont gyakran éppen erre a pontosságra van szükségünk. Lehet, hogy csak egy címkét szeretnénk hangsúlyozni. Vagy egy üveg szélén szeretnénk csillanást létrehozni úgy, hogy a háttér közben sötét maradjon. Esetleg egy kisebb világos foltot akarunk vetíteni a tárgy mögötti falra.

A vaku önmagában ilyenkor túl sokfelé világíthat. A méhsejtrács feladata, hogy ebből a szélesen terjedő fényből egy jobban kontrollálható fénykévét készítsen.

Miért nem egyszerűen egy kartoncső?

Megtehetjük azt is, hogy fekete kartonból egy csőszerű fényterelőt készítünk a vaku elé. Ez a megoldás is működik, és bizonyos helyzetekben éppen erre van szükségünk. A két fényformáló azonban nem teljesen ugyanúgy viselkedik.

Egy hosszabb, zárt cső – a gyári fényformálók között ennek megfelelője a snoot – erősen leszűkítheti a fénykévét, és gyakran határozottabb szélű, keményebb fényfoltot eredményez. A méhsejtrács szintén korlátozza a fény terjedését, de a megfelelő összeállításnál az átmenet fokozatosabb lehet.

Ezért nem az a kérdés, hogy melyik a jobb. Inkább az, hogy milyen fényfoltot szeretnénk létrehozni.

Érdemes mindkettőt kipróbálni. A fal erre tökéletes tesztfelület: irányítsd rá a vakut először minden fényformáló nélkül, utána egy kartoncsővel, végül a házilag készített méhsejtráccsal. Sokkal többet fogsz megtanulni a fény viselkedéséről ebből az ötperces próbából, mint pusztán a leírás elolvasásából.

Méhsejtrács fekete szívószálból

Ugyan néhány ezer forintért lehet vásárolni vakura helyezhető méhsejtrácsot, de nekem a hétvégén volt szükségem egyre, és mivel már nem tudtam volna megrendelni, így szívószálakból készítettem. Az elv nagyon egyszerű.

A szívószálakat azonos hosszúságú darabokra vágtam, majd egymás mellé ragasztottam őket. Az elkészült sorokra újabb sorokat tettem, amíg akkora felületet nem kaptam, amely lefedte a vaku fejét.

Ezután kartonból keretet készítettem köré. A karton néhány centivel túlnyúlt a szívószálakon, így az egész szerkezetet rá lehetett húzni a vaku fejére. Végül fekete ragasztószalaggal körbetekertem, hogy stabilabb legyen. Kb fél óra plusz száradás alatt el is készült a csúnyácska, de tökéletesen működő méhsejtrácsom.

Szóval, ahogy látod, nem lett különösebben szép. De egy fényformálónál végül nem az számít, hogyan néz ki, hanem hogy mit csinál a fénnyel. És ezt a feladatát tökéletesen ellátta.

Milyen hosszúak legyenek a csövek?

Az eredeti változatban körülbelül 6 centiméteres szívószáldarabokat használtam. Ezt azonban ne kezeld kötelező méretként. A fontosabb összefüggés maga az arány.

Ha azonos átmérőjű szívószálakat használunk, akkor a hosszabb csövek kisebb szögben engedik ki a fényt, tehát szűkebb lesz a fénykéve. Rövidebb csövekkel több ferdén haladó fény jut át, ezért szélesebb területet világíthatunk meg.

A végeredményt ugyanakkor a vaku fényeloszlása és a fényforrás tárgytól való távolsága is befolyásolja. Ezért itt nincs egyetlen tökéletes méret.

Sőt, ha van elég szívószálad, érdemes két-három különböző hosszúságú rácsot készíteni. Ez sokkal olcsóbb módja a kísérletezésnek, mint több különböző gyári rács megvásárlása.

Miért fekete?

A fekete szívószál (egy party boltban vettem) azért praktikus, mert a belső felülete kevés fényt ver vissza. Nekünk pontosan ez kell: azt szeretnénk, hogy a nagy szögben érkező fény ne kezdjen el ide-oda pattogni a csövek faláról, hanem minél inkább elnyelődjön. Ezért érdemes matt vagy legalábbis nem erősen fényes fekete anyagot választani.

Más színű csövekkel is lehet kísérletezni, de egy erősen színezett vagy fényes belső felület visszaverheti és akár kissé elszínezheti a fényt. Ha kiszámítható eredményt szeretnél, a fekete a legegyszerűbb választás.

Mire használhatod?

Egy ilyen rács különösen jó gyakorlóeszköz tárgyfotózásnál.

Egy borosüvegnél például az egyik oldalról szélesebb, szórtabb fényt adhatunk. Ez nagyobb felületen jelenik meg az üvegen, és a címkére is juthat belőle. A másik oldalra tehetünk méhsejtráccsal ellátott vakut, amellyel sokkal pontosabban meghatározhatjuk, hol jelenjen meg a világos rész.

Ugyanezzel a módszerrel egy háttérre is készíthetünk világosabb foltot. Ilyenkor különösen látványosan kiderül, mennyire számít a rács hossza és a fényforrás távolsága.

Érdemes a fényt közelebb és távolabb vinni a háttértől, és minden helyzetben készíteni egy képet. Így nem egyszerűen lesz egy barkácsolt fényformálód, hanem közben megtanulod, hogyan változik a fényfolt a beállításokkal.

Vaku helyett LED vagy zseblámpa?

A módszer egyik előnye, hogy nem kizárólag vakuval működik. Egy kisebb LED-lámpa vagy akár egy erősebb zseblámpa elé is készíthetünk hasonló rácsot.

Egy zseblámpa folyamatos fényénél a tanulás még egyszerűbb, hiszen rögtön látjuk, mi történik. Mozgasd a lámpát, változtasd a távolságot és figyeld a fényfolt szélét. Ehhez még fényképezőgép sem feltétlenül szükséges: telefonnal ugyanúgy lefotózhatod a kísérleteket.

Egy dologra viszont figyelj. A szívószál és a karton nem hőálló fényformáló. Erősen melegedő lámpára ne tegyél barkácsolt műanyag rácsot. Kis teljesítményű, kevéssé melegedő LED-nél is ellenőrizd használat közben, hogy nem forrósodik-e fel a szerkezet.

Egy házi méhsejtrács valószínűleg nem lesz olyan tartós és elegáns, mint egy gyári fényformáló. Nem is ez a célja. Az igazán érdekes része az, hogy néhány szívószállal látványosan megtapasztalhatod, mit jelent irányítani a fényt.

Ha tárgyfotózás közben valami túl világos, elsőre hajlamosak vagyunk a vaku teljesítményét csökkenteni. Pedig lehet, hogy nem kevesebb fényre van szükségünk. Csak arra, hogy a meglévő fény ne jusson el oda, ahol nincs rá szükség.