Csillaghúzás

A csillaghúzás, csillagjárás, csillagösvény – ki-hogy hívja, angolul star trail – fotónál pontosan az ellenkezőjét csináljuk: hagyjuk, hogy a csillagok elmozduljanak. Sőt, minél tovább tart a felvételsorozat, annál hosszabbak lesznek a „nyomok”.

A furcsaság csak az, hogy valójában nem a csillagok mozgását fényképezzük. Legalábbis nem elsősorban. A látványt a Föld forgása hozza létre.

Miért rajzolnak köröket a csillagok?

Állítsd a fényképezőgépet egy stabil állványra, irányítsd az ég felé, és készíts hosszú időn keresztül felvételeket. A Föld közben folyamatosan forog a tengelye körül, ezért a csillagok helyzete a fényképezőgéphez képest lassan változik. Mi ezt az égbolt látszólagos elfordulásaként érzékeljük.

Ha elég sokáig fényképezünk, minden csillag egy kis ívet rajzol. Minél tovább tart a sorozat, annál hosszabb lesz ez az ív.

Az északi égbolton ezek az ívek az északi égi pólus köré rendeződnek. Ehhez nagyon közel található a Sarkcsillag, vagyis a Polaris, ezért úgy tűnik, mintha az egész égbolt körülötte forogna. A Polaris azonban nem a csillagok forgásának valódi középpontja; egyszerűen majdnem abba az irányba nézünk, amerre a Föld forgástengelye mutat.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a fényképezőgép iránya alapvetően meghatározza a kész kép rajzolatát.

Nem kell mindig köröket fényképezni

Ha a klasszikus, koncentrikus körökre emlékeztető csillagnyomokat szeretnéd, az északi féltekén a Polaris környékét kell a kompozícióba helyezned. A Sarkcsillag közelében lévő csillagok kisebb köröket rajzolnak, a tőle távolabb lévők pedig egyre nagyobbakat. Ha maga az égi pólus bekerül a képbe, a csillagívek szinte céltáblaszerűen rendeződnek köré.

De nem kötelező észak felé fényképezni. Ha más irányba fordulsz, egészen más rajzolatot kapsz. Az ívek kevésbé tűnnek körkörösnek, és bizonyos kompozíciókban inkább hosszú, hajlított vonalakként szelik át az eget. Éppen ezért a csillaghúzás formája nem utómunka-trükk. Már a helyszínen eldöntöd azzal, hogy merre fordítod a fényképezőgépet.

Hogyan találod meg a Polarist?

Az északi féltekén a Nagy Göncöl jó kiindulópont. Keresd meg a „szekér” két hátsó csillagát, a Merakot és a Dubhét. Ha a Meraktól a Dubhe felé képzeletben meghosszabbítod a kettőjüket összekötő vonalat körülbelül ötszörös távolságra, nagyjából a Polaris környékére érkezel.

Telefonos csillagtérkép-alkalmazással persze még egyszerűbb a dolgunk. Egy planetárium- vagy égbolttérkép-app segítségével már világosban megtervezheted, hogy később hol lesz a Polaris, és hogyan helyezkedik majd el az általad kiválasztott előtérhez képest.

Ez azért fontos, mert a Sarkcsillag helye kompozíciós döntés is. Lehet pontosan a kép közepén, de ettől könnyen túlságosan szabályossá válhat a kép. Sokszor érdekesebb valamelyik harmadolóvonal közelében elhelyezni, és a másik oldalon erős előtéri elemmel kiegyensúlyozni.

A csillaghúzás önmagában még nem feltétlenül jó fénykép

Látványos köröket könnyű csodálni, de egy kép attól még nem lesz igazán érdekes, hogy sok csillag van rajta. Kell valami a földön is. Egy magányos fa, szikla, hegygerinc, tópart, romos épület, templomtorony vagy akár egy jól megválasztott városi részlet viszonyítási pontot ad az égboltnak. Ettől érezzük igazán a csillaghúzás méretét és az idő múlását.

Érdemes ezért a helyszínt nappal felkeresni. Keresd meg az előteret, építsd fel a kompozíciót, és nézd meg, hol lesz majd az égi pólus. Sötétben baromi rossz érzés rájönni, hogy a gondosan megtalált Polaris alatt egy villanyoszlop áll.

A fényszennyezésre is figyelj. Sötét égbolt alatt több csillagot rögzíthetsz, de ez nem jelenti azt, hogy városban lehetetlen csillaghúzást készíteni. Egyszerűen kevesebb halvány csillag jelenik meg, és az égbolt háttérfényét nehezebb kordában tartani.

A Hold sem feltétlenül ellenség. Erős holdfényben kevesebb halvány csillag látszik, ugyanakkor a Hold szépen megvilágíthatja az előteret. Ezt akár tudatosan is felhasználhatod.

Egyetlen hosszú kép vagy sok rövidebb?

A klasszikus módszer nagyon egyszerű: kinyitjuk a zárat, és nyitva hagyjuk akár egy órán át. Hááát…

Digitális fényképezőgéppel is lehet így dolgozni, de ma általában praktikusabb több rövidebb expozíciót készíteni, majd ezeket utómunkában egymásra helyezni, vagyis stackelni.

Például készíthetsz 60 darab egyperces felvételt. Vagy 40 darab kétperceset. Esetleg száz 30 másodperces képet. A végeredmény mindegyik esetben nagyjából egy hosszabb időszakot mutat meg, de a különálló képeknek van néhány komoly előnyük.

• Ha egy repülőgép végighúz az égen, egy autó fénye belevilágít a képbe vagy valaki fejlámpával elsétál előtted, nem feltétlenül ment tönkre az egész esti munkád. A problémás képkockát kiveheted a sorozatból.
• A rövidebb expozíciókkal a zaj is könnyebben kezelhető, és sokkal nagyobb szabadságod marad az utómunkában.

Van azonban egy fontos szabály…

Ne hagyj nagy szüneteket a képek között!

A csillaghúzás sorozatnál azt szeretnénk, hogy az egyik expozíció szinte azonnal kövesse a másikat. Ha például 30 másodpercet exponálsz, majd vársz 15 másodpercet a következő kép előtt, a csillag ezalatt továbbhalad az égen, miközben a fényképezőgép nem rögzíti. Amikor később egymásra helyezed a képeket, a csillagnyomokban apró rések jelennek meg.

Ezért az intervallumot úgy állítsd be, hogy a következő felvétel a lehető leghamarabb elkezdődjön az előző után.

Ha például a fényképezőgéped intervallummérője az egyes felvételek kezdetétől számolja az intervallumot, 30 másodperces expozíciónál nagyjából 31 másodperces intervallum lehet megfelelő. A menük és az intervallum működése gépenként eltérhet, ezért ezt érdemes előre kipróbálni.

Vigyázz a hosszú expozíciós zajcsökkentéssel

Sok fényképezőgép rendelkezik hosszú expozíciós zajcsökkentéssel: egy hosszú felvétel után a gép egy hasonló hosszúságú sötét képet, úgynevezett dark frame-et készíthet, és ennek segítségével próbálja kiszűrni a szenzor bizonyos zajait. Egyetlen hosszú expozíciónál ez igencsak hasznos lehet.

Csillaghúzás sorozatnál azonban könnyen hatalmas lyukakat okoz a csillagívekben. Ha 60 másodpercet exponálsz, majd a gép további 60 másodpercig zajcsökkentést végez, az égbolt mozgásának fele egyszerűen kimarad a sorozatból. Ezért többképes star trail sorozatnál kapcsold ki ezt a funkciót. A zaj kezelésére később is lesz lehetőséged.

Milyen beállításokkal indulj?

Itt sincs egyetlen varázsbeállítás. Jó kiindulópont lehet például: 30 másodperc – f/2,8 – ISO 800 de ezt ne receptként kezeld.

Sötét ég alatt más értékek működnek, mint város közelében. Egy f/1,8-as objektívvel más lehetőségeid vannak, mint egy f/4-es zoommal. Ha pedig 30 másodperc helyett két-három perces expozíciókat készítesz, az ISO-t is ennek megfelelően csökkentheted.

Csillaghúzásnál nem kell attól tartanod, hogy a hosszabb záridő miatt elmozdulnak a csillagok, hiszen pontosan ezt szeretnénk. A záridő felső határát itt sokkal inkább az égbolt fényessége, a zaj, a fényszennyezés és az határozza meg, mennyire kezelhető munkafolyamatot szeretnél.

Készíts néhány próbaképet, és nézd meg a hisztogramot is. Ne égjen ki az égbolt vagy az előtér fontos része, de ne is legyen annyira sötét a kép, hogy később csak erős világosítással tudd előhozni.

RAW formátumban fényképezz, mert így jóval nagyobb szabadságod lesz a színek, a fehéregyensúly és a tónusok korrigálásakor.

A fókuszt egyszer állítsd be – aztán hagyd békén

A csillagokra érdemes manuálisan élességet állítani. Keress egy fényes csillagot, nagyíts bele az élőképbe, majd finoman mozgasd a fókuszgyűrűt addig, amíg a csillag a lehető legkisebb, leghatározottabb ponttá válik. Ezután kapcsold vagy hagyd manuális fókuszon az objektívet, és ne nyúlj hozzá a sorozat végéig.

Az előteret viszont nem feltétlenül kell ugyanazon a fókusztávolságon fényképezni. Gyakran célszerű külön felvételt készíteni az előtérről. Ezt elkészítheted más fókuszbeállítással, más ISO-val, más rekesszel, sőt akár akkor is, amikor még van valamennyi természetes fény a tájon. A végső képen aztán összeilleszthető a csillagnyomos égbolttal.

Ez nem csalás, hanem annak felismerése, hogy az égbolt és a táj technikailag két egészen különböző expozíciós feladat.

Mennyi ideig fényképezz?

Itt kezd igazán látványossá válni a játék. Tíz perc alatt rövid csíkokat kapsz. Fél óra után már egyértelmű ívek jelennek meg. Egy-két órás sorozatból pedig hosszú, látványos csillagnyomok készülhetnek. Ha majdnem teljes köröket szeretnél, sokkal tovább kell dolgoznod.

A Föld körülbelül 24 óra alatt fordul körbe, ezért az égbolt látszólag nagyjából 15 fokot mozdul óránként, negyed fokot percenként. Egy egyórás sorozat tehát körülbelül 15 foknyi ívet rajzol. Hat óra már nagyjából negyedkörnyi mozgást jelent.

Így már előre elképzelheted, milyen hosszú csillagnyomot fogsz kapni. És ebből az is következik, hogy ehhez a műfajhoz nem csak állvány kell, hanem türelem is.

Persze az égbolt tele van csillaggal, és mind máshol fog a képeden negyed körívet rajzolni, így a végeredmény így is körszerű lesz. A lenti képen kb 30 fokos a csillaghúzás. Azért látszik, hogy ezek nem egybefüggő körívek.

Az akkumulátor és a memóriakártya is része a tervnek

Egy többórás sorozat alatt a fényképezőgépnek végig működnie kell. Indulás előtt töltsd fel az akkumulátort, és ha a géped támogatja, külső tápellátás is jól jöhet.

Kapcsold ki azokat a funkciókat, amelyekre nincs szükséged, és ellenőrizd, hogy a memóriakártyán valóban elfér-e a teljes RAW-sorozat. Az első néhány felvétel után nézd meg, hogy minden működik-e. Élesek-e a csillagok? Jó-e az expozíció? Valóban készülnek-e egymás után a képek?

Utána indítsd újra a sorozatot, és innentől kezdve már ne rugdosd az állványt, ne változtasd meg a kompozíciót, és lehetőleg a fókuszhoz se nyúlj. Egy kétórás sorozat kilencvenedik percében arrébb lökött állvány meglepően hatékony módszer az ember szókincsének bővítésére. Javaslom, hogy fotózás előtt szerezd be a Csúnya szavak Nagy Kéziszótárát 🤪

Hogyan lesz a sok képből egy?

A sorozat elkészítése után először az egyik RAW-felvételt dolgozd ki. Állítsd be a fehéregyensúlyt, a tónusokat, szükség esetén korrigáld az objektív hibáit és óvatosan kezeld a zajt. Ezután ugyanazokat a korrekciókat alkalmazd a sorozat többi képére is. Fontos, hogy az égbolt ne változzon képkockáról képkockára.

Ezután következhet a képek egymásra helyezése. A csillaghúzás összeállításának lényege, hogy minden képből a világosabb csillagrészletek kerüljenek a közös eredménybe. Erre használható például a Photoshop, illetve kifejezetten erre készült alkalmazás, például a StarStaX is.

A Photoshop asztali változata jelenleg hivatalosan magyar nyelven is elérhető, de mivel az egyes verziók és munkafolyamatok eltérhetnek, itt nem érdemes egyetlen konkrét menüsorra építeni az egész technikát.

A StarStaX előnye éppen az, hogy kifejezetten csillaghúzás összeillesztésére készült. A sorozatot betöltve automatikusan felépítheti a csillagíveket, és a kisebb megszakítások kezelésére is kínál lehetőségeket.

Mielőtt összeilleszted a képeket, érdemes végignézni a sorozatot. Egy repülőgép, autófényszóró vagy véletlenül felkapcsolt fejlámpa nyoma sokkal könnyebben eltávolítható egyetlen képkockáról, mint a már elkészült végső képről.

Miért színesek a csillagnyomok?

Ha alaposabban megnézel egy csillaghúzós felvételt, feltűnhet, hogy az ívek nem mind fehérek. Némelyik kékes, másik sárgás, narancssárga vagy akár vöröses. Ez nem feltétlenül utómunka: maguknak a csillagoknak is eltérő a színük, elsősorban a felszíni hőmérsékletük miatt. A hosszú expozíció és a sok felvétel összeillesztése ezeket a színeket sokkal látványosabban megmutathatja, mint ahogy szabad szemmel látjuk őket. A végeredmény színeit természetesen a fehéregyensúly és az utómunka is befolyásolja, ezért a telítettség növelésével a csillagok közötti különbségek még hangsúlyosabbá tehetők.

Telefonnal is lehet csillagnyomot készíteni?

Igen, de itt sokkal inkább az adott telefon és alkalmazás lehetőségei szabják meg a módszert. Ha a telefon képes manuális expozícióra vagy időzített sorozatfelvételre, stabil állványról ugyanaz az alapelv alkalmazható: sok egymást követő éjszakai felvételt készítünk, majd ezeket később összeillesztjük.

Egyes telefonok beépített asztrofotós módjai azonban elsősorban pontszerű csillagok előállítására készültek, és a számításos feldolgozás éppen a csillagok elmozdulását próbálhatja korrigálni. Csillaghúzásnál ezért nem feltétlenül a telefon automatikus asztrofotó módja a megfelelő eszköz. Olyan alkalmazás vagy mód kell, amely valóban hosszú expozíciót vagy egymást követő, kontrollálható képsorozatot enged készíteni. A fizika viszont ugyanaz marad. A telefon alatt is forog a Föld.

Valójában az időt fényképezed

A csillaghúzásos kép mókás műfaj. A helyszínen állva nem látod azt, amit majd a kész fényképen. Szabad szemmel a csillagok szinte mozdulatlannak tűnnek. A fényképezőgép azonban fél, egy vagy több órányi változást képes egyetlen képpé sűríteni.

Egy magányos fa vagy hegy egész idő alatt ugyanott marad, miközben fölötte az égbolt hatalmas köröket rajzol. A fényképen látszólag a csillagok mozognak, pedig valójában mi forgunk körbe.

   A cikkben szereplő képeket az internetnek köszönhetjük.