Kyle Hoffmann – Történetmesélés fekete-fehérben
A fekete-fehér fotózás nem a színek hiánya – hanem egy másik világ kapuja. Kyle Hoffmann ebben a világban él, és megmutatja, hogyan lehet tónusokból történetet mesélni.

Erről szól a cikk:
- Miért lát Kyle Hoffmann többet a fekete-fehér fotóban egyszerű színtelenségnél?
- Hogyan lesz egy gondolatból vagy kutatási témából összefüggő fotósorozat?
- Mit taníthat a Fossil sorozat arról, hogyan lehet egy nehezen megfogható fogalmat képekkel elmesélni?
- Miért vállalja Hoffmann a filmes fotózás és a platina–palládium nyomtatás lassú, nehézkes munkafolyamatát?
- Hogyan segíthetnek a tónusok, formák és textúrák abban, hogy a néző maga is jelentést találjon a képben?
Kyle Hoffmann nem a könnyű utat választja a fotózásban. Ő az, aki élvezi a kihívásokat, szereti a fotográfia kémiáját, bonyolultságát és technikai részleteit. Fekete-fehér munkáiból platina–palládium és archív pigmentnyomatokat is készít; előbbi lassú, precíz, sok változóra érzékeny kézműves eljárás, amit csak a legelszántabb fotósok használnak. A fényképezőgépe is különleges: egy teljesen mechanikus, középformátumú Hasselblad 500C/M. Ugyan nem pontosan ez a modell járt a Holdon, de ugyanannak a Hasselblad 500-as rendszernek a rokona, amelyből a NASA számára is készültek módosított űrkamerák.

Kyle Hoffmann 1985-ben született Racine-ban, Wisconsinban, jelenleg Sydneyben él és alkot. Kezdetben festőként indult (a nagypapa vízfestményei inspirálták a kompozíció megtanulásában), aztán 14 évesen egy helyi fotóriporter „próbafotózásai” során jött el az első igazi fotós élménye, azóta analóg fotózással – főleg középformátumban, Hasselblad kamerával – dolgozik, és hosszú évek alatt kialakult stílusa kiforrott művészi nyelvvé vált.

Mi inspirálja és hogyan dolgozik?
Kyle munkái mélyrehatóan merítenek a természetből és a „mély idő” fogalmából, azt kutatva, hogyan formálják mindezek az emberi valóság érzékelését, majd hogyan vetülnek rá különféle kulturális kontextusokra és nézői tapasztalatokra.
Bár technikailag nagyon tudatos fotós, Kyle sosem felejti el, hogy a fotózás öröm is. Szívesen viccelődik például azon, hogy az általa használt kamera a Holdon biztos könnyebb volt, és hogy valószínűleg minden jó fotósnak van egy egészséges adag „fotó-mániája”.

Kyle minden részletre odafigyel, mégis messze áll a szigorú „fotós puristáktól”. Könnyedén viccelődik a saját „fotó-bolond” mivoltáról, és csodálja azokat a fotósokat, akik teljesen másképp alkotnak, mint ő. Szerinte a fotózás akkor az igazi, ha bele tudunk szeretni, sőt egy kicsit bele is tudunk bolondulni. Nála ez az „őrület” abban nyilvánul meg, hogy szándékosan megnehezíti a saját dolgát.
Kyle számára a fekete-fehér fotózás csak kapu egy sokkal szélesebb, színesebb világhoz. Rajong a fény természete iránt, és érdeklődése a fotográfián túl egészen a fény fizikai természetéig, valamint az idő és az érzékelés kérdéseiig terjed. A fekete-fehér fotózás nála nem öncél: ez az, ami letisztítja a képet, megszabadítja a felesleges kontextustól, és lehetőséget ad a nézőnek, hogy saját jelentést adjon a látottaknak.

Téma, ami átfogja az egész sorozatot
Kyle szerint minden komolyabb fotósorozat mögött kell lennie egy mélyebb témának. Például „Fossil” című sorozata olyan növényekről szól, amelyek már a méhek evolúciója előtt is léteztek. A célja az volt, hogy a képeken keresztül érzékeltesse az idő szinte felfoghatatlan léptékét.

Hogyan lesz a színes ötletből fekete-fehér kép?
Minden sorozata egy kutatással kezdődik. Először megtalálja a történetet, amit el szeretne mesélni, majd kitalálja, hogyan tudja azt vizuálisan megfogalmazni. A fotózás során figyeli a fény és az árnyék játékát, és keresi azt a pillanatot, amikor a kép már színek nélkül is erős.
Kyle számára a fekete-fehér fotózás egyfajta időtlenítés. A tónusok, a formák és a textúrák kerülnek előtérbe, és ez segít, hogy a néző a saját élményeit, érzéseit vetítse bele a képbe.

Ez a gondolkodás digitális fényképezőgéppel vagy telefonnal is kipróbálható. Nem szükséges már a felvétel pillanatában végleg fekete-fehér képet készíteni: először azt érdemes figyelni, hogy a jelenet színek nélkül is működik-e. Van-e elég különbség a világos és sötét tónusok között? Elég erősek-e a formák, a fények és a textúrák? Ha ezek tartják össze a képet, a fekete-fehér feldolgozásnak valódi szerepe lesz, nem egyszerűen egy szűrő kerül a színes fotóra.
Mit tanulhatunk tőle?
Kyle Hoffmann története arra emlékeztet, hogy a fotózás nemcsak technikai tudásról szól, hanem szenvedélyről, kíváncsiságról és kitartásról. Akár fekete-fehérben, akár színesben alkotunk, a lényeg az, hogy találjunk egy történetet, ami igazán megmozgat minket, és ne féljünk egy kicsit a megszállottjává válni.

Színek nélkül is színes világ
Bár Hoffmann elsősorban fekete-fehér képeiről ismert, a színekhez is különleges viszonya van. Aki látott tőle színes munkát, az tudja: nála a szín sosem dísz, hanem finom érzelmi hangsúly. Saját bevallása szerint a színes fotózást nehezebbnek érzi, mert a szín újabb elemeket és újabb kérdéseket visz a képbe. Éppen ezért érdekes kivétel a „Pink” sorozata, amelyben magát a rózsaszínt és annak változó érzelmi, társadalmi és kulturális jelentéseit vizsgálja. Még a színes képein is érezni a fekete-fehér gondolkodásmódját: a kompozíció, a ritmus és a fény-árnyék viszonya mindig fontosabb, mint maga a szín.

A fotós szerint a színek világa nem az ellentéte a monokrómnak, hanem annak kiterjesztése. Ahogy ő fogalmazta meg egy interjúban: „A fekete-fehér elmeséli a történetet. A színek pedig megmutatják, hogyan érezzük közben.”
A fekete-fehér és a színes kép tehát nála nem egyszerűen kétféle megjelenés. Mindkettő másképp alakítja azt, amit a néző a fényképből kiolvas: a monokróm kép kevesebb színbeli kapaszkodót hagy, míg a szín maga is jelentést hordozhat. Ez pedig jó kérdés minden fotós számára: a szín hozzátesz ahhoz, amit el szeretnénk mondani – vagy inkább elvonja róla a figyelmet?
Szerző
Lipcsei Lajos
A Te is lehetsz fotós! Online Fotós Közösség és Klub vezetője vagyok.
Hiszek abban, hogy tanulni jó, és hiszek abban, hogy a magolás helyett vannak sokkal célravezetőbb módszerek. Küldetésemnek tekintem, hogy azt a felbecsülhetetlen értékű tudást, amit a mestereimtől kaptam úgy adjam át, hogy ne csak a fotózás, a tanulás is élmény legyen.
