Angyali üdvözlet

Egyik délelőtt a Szamos-bazár nevű barlangrendszerbe merészkedtünk, útközben néhol derékig süppedve a hóban. A barlangok telis-tele voltak gigászi olvadó jégcsapokkal, a talaj pedig a folyamatosan olvadó, csordogáló, megfagyó víztől korcsolyapályává vált.

A barlangban 3-4 méter mélyen alattunk kis patak hömpölygött, így ezen az életveszélyes terepen nem is merészkedtünk túl messzire, inkább a bejárathoz közeli jégoszlopokban gyönyörködtünk.

Már épp indultunk kifelé, amikor egy sötét sarokban észrevettem egy érdekes jégképződményt, mely egyik irányból nézve két emberalakot mintázott: egy öregebbet kitárt karokkal és egy előtte alig láthatóan meghajoló nőét. Mintha egy XV. századi firenzei templom Angyali üdvözlet freskója előtt álltam volna.

Ez a fotózás egyik legizgalmasabb része. A téma néha nem készen vár bennünket, a természetben különösen gyakori, hogy a fénykép valójában csak egy bizonyos nézőpontból létezik. Két méterrel arrébb ugyanaz a jég már egyszerűen csak két jégdarab.

A fényképezőgépem izgatottan állványra tettem, a fehéregyensúlyt kicsit eltoltam, hogy a háttér jegének kék színe legyen, és a szinte teljes sötétségben a jégoszlopokat — mögülük egy zseblámpával — átvilágítottam. Így született meg a jégből Gábriel Arkangyal és Mária.

A barlangban nem volt teljes sötétség, így a háttér jegét a kintről beszűrődő nagyon kevés fény világította meg. ISO 200 érzékenységet és f/22-es rekeszt használtam. Ezekkel a beállításokkal körülbelül 30 másodperces expozíció kellett ahhoz, hogy a barlang nagyon gyenge természetes fénye már láthatóvá tegye a hátteret.

A fél perc azonban nemcsak szükséges rossz volt a kevés fény miatt. Ez lett a kép elkészítésének egyik legfontosabb eszköze. Az expozíció alatt ugyanis odamentem a jégoszlopokhoz, és hátulról, illetve alulról egy zseblámpával világítottam át őket. Nem egyszerűen rájuk világítottam: a fényt magán a jégen világított keresztül.

Miért lett kék a háttér?

A felvételnél a fehéregyensúlyt is úgy állítottam be, hogy a környezeti fényben látható jég hidegebb, kékes árnyalatot kapjon. Ettől a zseblámpával hátulról megvilágított alakok még jobban kiemelkedtek.

A fehéregyensúly ugyanis nem pusztán arra való, hogy a fehér tárgyak „helyesen” fehérek legyenek. Kreatív eszközként is használható. Ha hidegebbre állítjuk, a kép sárgás-narancsos lesz; ha melegebbre, a kékes árnyalatok erősödnek.

RAW-felvételnél ráadásul ezt nem kell végleges döntésnek tekinteni. A fehéregyensúly később, a képfeldolgozás során is nagy szabadsággal módosítható. Ettől függetlenül már fényképezés közben érdemes elképzelni, milyen színvilágot szeretnénk, mert ez befolyásolja azt is, hogyan világítjuk meg a jelenetet.

Itt a hideg barlang és a világító jégalakok elkülönítése volt a cél.

Hová tűnt a fotós?

Van még egy érdekes következménye a 30 másodperces expozíciónak. A felvétel készítése közben ott mászkáltam az embermagasságú jégoszlopok között. Vagyis fizikailag többször is benne voltam a képben. A fényképen mégsem látszom.

Ennek megértéséhez érdemes elfelejteni egy pillanatra azt a gondolatot, hogy a fényképezőgép egy adott pillanatot rögzít. Hosszú expozíciónál nem egyetlen pillanat készül el, hanem az érzékelő harminc másodpercen keresztül gyűjti a fényt.

Ha én ebből a harminc másodpercből csak rövid ideig tartózkodom egy adott helyen, ráadásul sötét ruhában, sötét környezetben, és nem világít rám jelentős mennyiségű fény, akkor nagyon kevés nyomot hagyok a képen. A mögöttem lévő háttér ezzel szemben az expozíció nagyobb részében kapja fényt. Így válhat a fotós szinte láthatatlanná.

Persze ennek vannak határai. Ha tíz másodpercig mozdulatlanul álltam volna egy világos jégoszlop előtt, már valószínűleg megjelent volna egy sötétebb, szellemszerű folt. Ha pedig magamat világítom meg a zseblámpával, a fényképezőgép természetesen engem is rögzít.

A trükk tehát nem egyszerűen a hosszú záridő. A hosszú záridő és a sötétben történő folyamatos mozgás együtt teszi lehetővé, hogy a fényforrást kezelő ember eltűnjön a felvételről.

Kell ehhez f/22?

Nem feltétlenül. Ennél a felvételnél f/22-t használtam, ami egyrészt nagy mélységélességet, másrészt kellően hosszú expozíciós időt adott. Ugyanakkor ilyen szűk rekesznél a legtöbb objektívnél már jelentkezik a diffrakció: a nagyon kis rekesznyílás miatt valamelyest csökkenhet a kép finom részletessége.

Ez nem jelenti azt, hogy f/22-t „nem szabad” használni az objektívet, ha egy konkrét kép elkészítéséhez ez kell, nyugodtan használjuk. A technikai tökéletesség nem írhatja felül azt, amit a kép megkíván.

A lényeg nem az, hogy lemásoljuk az f/22 – ISO 200 – 30 másodperc beállítást. Ezek az adott helyszínen működő értékek voltak. Egy másik barlangban, más fényviszonyok között egészen más expozíció lehet megfelelő. A módszert érdemes megjegyezni, nem a számokat.

És ha csak telefon van nálad?

Maga az ötlet telefonnal is működhet, ha a készülék lehetővé teszi a hosszabb expozíciót vagy rendelkezik megfelelő éjszakai móddal. A legfontosabb itt is az, hogy a telefon teljesen stabil legyen. Egy kis telefonos állvány sokkal többet számít, mint elsőre gondolnánk.

A manuális vezérlést kínáló telefonokon érdemes alacsonyabb ISO-val és több másodperces záridővel kísérletezni. Ha RAW-rögzítés is rendelkezésre áll, a fehéregyensúly és a tónusok későbbi alakítására is nagyobb mozgásterünk marad.

Van azonban egy különbség: az automatikus éjszakai módok gyakran több felvételből állítják össze a végső képet. Ez remekül működhet egy mozdulatlan éjszakai jelenetnél, de a zseblámpával végzett fénnyel festés eredménye kevésbé kiszámítható. Ha lehet, ehhez a technikához jobb olyan módot használni, amelyben ténylegesen mi szabályozhatjuk a hosszú expozíciót.

Ha te is szeretnél hasonló izgalmas kalandokon részt venni, nézz körül az aktuális külföldi túráink között!