A világ legdrágább fényképezőgépe
Te mennyiért vásároltad a fényképezőgépedet? És van olyan kamera vagy objektív, amelyet régóta nézegetsz, de valahányszor meglátod az árát, gyorsan becsukod a böngészőablakot? Közben meg van, aki 5,76 milliárd forintért veszi meg a világ legdrágább fényképezőgépét, ami igazából egy használhatatlan vasdarab.
Erről szól a cikk:
- Kiderül, melyik fényképezőgépért fizettek 14,4 millió eurót, és miért érhet ennyit egy közel százéves kamera.
- Megismerheted Oskar Barnack és a Leica 0-széria szerepét a kisfilmes fotózás történetében.
- Megnézzük, mitől különleges éppen a 105-ös sorozatszámú példány.
- Kiderül, hogy egy gyűjtő számára miért nem ugyanazt jelenti egy régi fényképezőgép értéke, mint egy mai fotós számára.
- És az is, hogyan vezetett néhány kísérleti kamera az 1925-ben bemutatott Leica I-hez.
2022-ben valaki 14,4 millió eurót fizetett egy fényképezőgépért. Nem egy különleges gyémántokkal kirakott mai Leicáért. Nem is valamilyen űrtechnológiát rejtő prototípusért, amellyel ISO hárommilliónál is zajmentesen lehet fotózni.
Hanem egy 1923-ban készült kis fekete fényképezőgépért. És ami igazán érdekes: a vevő számára valószínűleg nem az volt a fontos, hogy milyen képet lehet vele készíteni.
14,4 millió euró egy fényképezőgépért
A Leitz Photographica Auction 2022. június 11-én tartotta 40. árverését a németországi Wetzlarban, a Leitz-Parkban. Az aukció egyik sztárja egy Leica 0-Series No. 105 volt.
Az előzetes becslés szerint a fényképezőgép 2–3 millió eurót érhetett. Ehhez képest az árverés végére az ár egészen 14,4 millió euróig emelkedett, a vevői jutalékkal együtt. Ezzel a No. 105 megdöntötte a fényképezőgépek aukciós világrekordját.
És a rekord azóta is áll: a Leica saját, 2025-ben megjelent történeti összefoglalója továbbra is a No. 105-öt nevezi a világ legdrágábban eladott fényképezőgépének.
De mitől kerülhet egy régi fényképezőgép ennyibe? Ehhez majdnem száz évet kell visszamennünk.
Egy kis gép a nagy kamerák korában
A Leica történetének gyökerei a 19. század közepéig nyúlnak vissza. Carl Kellner 1849-ben alapította meg Optikai Intézetét Wetzlarban, Ernst Leitz pedig 1864-ben csatlakozott a vállalkozáshoz, amelyet később átvett és saját neve alatt fejlesztett tovább.
Oskar Barnack 1911-ben került a Leitzhez. Amatőr fotós is volt, és a Leica története szerint asztmája miatt különösen zavarták az akkori nagy és nehéz fényképezőgépek. Egy kisebb, könnyebben hordozható kamerán kezdett dolgozni.
Az ötlet egyik kulcsa a mozifilm volt. Barnack a 35 mm-es filmet vízszintesen futtatta a gépben, és ebből alakult ki a később megszokott 24×36 mm-es képméret. 1914-re elkészült az Ur-Leica, vagyis az a prototípus, amelyből később a Leica fényképezőgépek története kinőtt.
A világháború miatt azonban a fejlesztés és a sorozatgyártás még váratott magára.
És akkor jött a 0-széria
Mielőtt egy teljesen új fényképezőgépet sorozatban kezdenél gyártani, nem árt kideríteni, hogy valóban működik-e a gyakorlatban. Erre szolgált a Leica 0-szériája.
A korábbi adatokkal szemben ma a Leica körülbelül 23, 1923-ban és 1924-ben készült 0-szériás prototípusról ír. Ezek átmenetet jelentettek az Ur-Leica és a későbbi sorozatgyártású Leica I között. A gépeket fotósok, szakemberek és a cég munkatársai használták, hogy valódi körülmények között lehessen kipróbálni a konstrukciót.
A fennmaradt példányok ezért ma nem egyszerűen régi fényképezőgépek. Egy fejlesztési folyamat kézzelfogható darabjai. A No. 105 pedig még közöttük is különleges.
Ez ugyanis Barnack saját gépe volt
A 105-ös Oskar Barnack személyes fényképezőgépe volt. A nevét még a kereső tetejére is rágravírozták. Barnack nem vitrinben tartotta. Családi életének számos pillanatát fényképezte vele, a használat közben szerzett tapasztalatokat pedig beépítette a kamera és az utána következő modellek továbbfejlesztésébe.
És itt kezd érthetővé válni az a bizonyos 14,4 millió euró.
Képzelj el két teljesen egyforma régi fényképezőgépet. Az egyiket valaki megvette egy boltban, használta húsz évig, aztán bekerült egy fiókba. A másikat maga a konstrukció megalkotója használta arra, hogy kipróbálja és továbbfejlessze azt a fényképezőgépet, amely később hatással volt az egész fotográfiára.
Műszakilag lehet, hogy alig van különbség közöttük. Történetileg viszont ég és föld!
1925-ben aztán tényleg elkezdődött a Leica története
Ernst Leitz II végül vállalta a kockázatot, és döntött a sorozatgyártás mellett. A Leica I-et 1925. március 1-jén mutatták be a Lipcsei Tavaszi Vásáron.
A kis méretű fényképezőgép az Anastigmat 50 mm f/3,5 objektívvel sikeres lett, a 24×36 mm-es formátum pedig idővel világszabvánnyá vált. Már az első évben körülbelül ezer fényképezőgépet adtak el.
Mai szemmel könnyű természetesnek venni, hogy egy fényképezőgépet felkapunk, magunkkal viszünk az utcára, és pillanatok alatt reagálunk arra, ami körülöttünk történik. A száz évvel ezelőtti fotográfiában azonban a kis Leica egészen másfajta mozgásszabadságot adott.
És a 105-ös prototípus ennek a történetnek az egyik közvetlen tanúja.
De tényleg ér 14,4 millió eurót?
Fotósként valószínűleg furcsa így gondolkodni egy fényképezőgépről. Mi általában azt kérdezzük egy kameráról: milyen a képminősége? Milyen gyors az autofókusza? Mennyire zajos magas ISO-n? Milyen objektíveket lehet rátenni?
Egy gyűjtő egészen más kérdéseket tesz fel. Hány darab maradt belőle? Ki használta? Dokumentálható a története? Milyen szerepe volt a fotográfia fejlődésében? Van-e még egy ugyanilyen?
A No. 105 értékét tehát nem az határozza meg, hogy ma mennyire jó vele fényképezni. Ugyanúgy műtárggyá vált, ahogy egy híres festő ecsete vagy egy zeneszerző kézzel írt kottája sem azért értékes, mert jobb vele festeni vagy zenélni.
A 14,4 millió euró persze ettől még elképesztő összeg, de ha innen nézzük, a vevő nem egyszerűen egy közel százéves fényképezőgépet vásárolt, hanem egy apró darabot abból a pillanatból, amikor a fényképezés elkezdett olyanná válni, amilyennek ma ismerjük.
Szerző
Lipcsei Lajos
A Te is lehetsz fotós! Online Fotós Közösség és Klub vezetője vagyok.
Hiszek abban, hogy tanulni jó, és hiszek abban, hogy a magolás helyett vannak sokkal célravezetőbb módszerek. Küldetésemnek tekintem, hogy azt a felbecsülhetetlen értékű tudást, amit a mestereimtől kaptam úgy adjam át, hogy ne csak a fotózás, a tanulás is élmény legyen.